|
|
Zrínyi
Ilona

Jakobey Károly: Zrínyi Ilona

Madarász Viktor: Zrínyi Ilona vizsgálóbírái előtt (1859)
Zrínyi Ilona grófnő (Ozaly,
Horvátország,
1643 –
Nikomédia,
Kis-Ázsia, 1703.
február 18.) a magyar történelem egyik hősnője,
II. Rákóczi Ferenc édesanyja.
Élete
IV. Zrínyi Péter bán és
Frangepán Katalin leányaként a horvátországi
Ozaljvárban
született. 1666.
március
1-jén férjhez ment
I. Rákóczi Ferenchez. I. Rákóczi Ferencnek és Zrínyi Ilonának három
gyermeke született.
1667-ben született György nevű fiuk, aki azonban még csecsemőkorában
meghalt, majd 1672-ben
született
Julianna nevű leányuk és
1676-ban
másodszülött fiuk,
Ferenc. Nem sokkal Ferenc születése után,
1676.
július
8-án meghalt I. Rákóczi Ferenc. Az özvegyen maradt Zrínyi Ilonának
sikerült elérnie a császári udvarnál, hogy ő maradhasson a gyermekei gyámja,
jóllehet I. Rákóczi Ferenc halála előtt
Lipót császár pártfogásába ajánlotta őket. Ez azt jelentette, hogy az ő
kezelésében maradt a hatalmas Rákóczi vagyon és a várak, többek között
Regéc,
Sárospatak,
Makovica és persze
Munkács
parancsnoksága.
1682-ben feleségül ment
Thököly Imréhez. Cselekvő részese volt második férje oldalán a
Habsburgok elleni kuruc felkelésnek.
Bécs
1683-as
sikertelen ostroma után a
török csapatok és Thököly velük szövetséges kuruc csapatai állandó
visszavonulásra kényszerülnek és Thököly gyors egymásutánban kénytelen
feladni a Rákócziak várait.
1685 végén a
császári csapatok körülveszik a utolsó erősséget, Munkács várát is. Zrínyi
Ilona három évig védte
Antonio Caraffa generális csapatai ellenében
Munkács
várát. Buda
visszafoglalása után a helyzete azonban tarthatatlanná vált és
1688.
január 17-én kénytelen volt a várat feladni, de elérte, hogy a vár védői
amnesztiát kaptak a császártól, és hogy a Rákóczi-vagyon gyermekei nevén
maradjon. A megállapodás értelmében azonban
Bécsbe kellett
mennie gyermekeivel együtt, ahol a megállapodást részben megsértve,
gyermekeit elvették tőle.
1691-ig az
Orsolyaszűzek zárdájában lakott, ahol lányát,
Rákóczi Juliannát nevelték. Fiát,
II. Rákóczi Ferencet azonban Neuhausba vitték, egy jezsuita iskolába és
anya és fia soha többé nem találkozhattak. Amikor Heisler generális Thököly
fogságába került, Zrínyi Ilonát a rab tábornokkal kicserélték. Búcsúlevelét,
amit ekkor írt fiának, II. Rákóczi Ferenc valószínűleg soha nem kaphatta
meg.
1699-ben
elkísérte férjét a török száműzetésbe. Hamvait fia hamvaival együtt,
1906.
október 29-én
Kassán, a
Szent Erzsébet-székesegyházban helyezték végső nyugalomra. ([1]);
([2])
Gyermekei
I. Rákóczi Ferenccel kötött házasságából három gyermeke született:
I. Rákóczi Ferenc halála után
1682-ben
Thököly Imréhez ment férjhez, akinek egy leánygyermeket szült:
Emlékezete
Munkács hősies védelmét számos festmény is megörökíti (például
Madarász Viktor
1864-ben alkotott Zrínyi Ilona a vizsgálóbíró előtt című képe).
Béres
Ilona
Béres Ilona (Budapest,
1942.
június 4.)
Kossuth-díjas magyar színésznő.
Élete
A
Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett
1964-ben
Pártos Géza osztályában.
1964-ben a
debreceni
Csokonai Színházhoz szerződött, majd
1965-ben a
Madách Színházhoz került.
1967 és
1969 között a
Nemzeti Színház társulatában dolgozott, majd 15 évig a
Vígszínház tagja volt
1969 és
1984 között.
1984-ben ismét
a
Nemzeti Színházhoz szerződött.
2000-ben a
Magyar Országos Színészegyesület, a MASZK elnökévé választották.
Színpadi szerepei
-
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde....Éj
- Moliere: Tartuffe....Elmira, Orgon felesége
- Szakonyi Károly: Adáshiba....Vanda
- Huszka Jenő - Bakonyi Károly - Martos Ferenc: Bob
herceg....A királynő
-
Molnár Ferenc: A hattyú....Beatrix, özvegy királyné
- Puskin: Borisz Godunov....Sujszkij
- Füst Milán: Máli néni....Novák Amál
- Shakespeare: A windsori víg nők....Fordné
-
Bertold Brecht: A szecsuáni jó ember....Az egyik isten
- Thorton Wilder: Szent Lajos király hídja....Montemayor
márkiné
- Shakespeare: Tévedések vígjátéka....Emília
- Cole Porter: Mi jöhet még?!....Evangeline Harcourt
- Loleh Bellon: A csütörtöki hölgyek....Helén
-
Moliére: Tudós nők....Philaminte
- Trier-Pirie-Asmussen-Nielsen: Hullámtörés....Stella McNeill
- Martin McDonagh: Piszkavas....Mag
- Weöres Sándor: Theomachia....Kronos
- Lillian Hellman: Rejtett játékok....Albertine Prine
- Füst Milán: Boldogtalanok....Ilma
- Thurzó Gábor: Hátsó ajtó....Annie
- Gorkij: Kispolgárok....Polja
-
Jókai Mór: Bolondok grófja....Kalazáncia
-
Madách Imre:
Az ember tragédiája....Hippia
- Vészi Endre: Le az öregekkel....Sasadiné
- Boldizsár Iván: Túlélők....Szerb Antalné
-
Shakespeare: Szentivánéji álom....Hermia
- Shakespeared: Ahogy tetszik....Rozalinda
|
- Shakespeare: Téli rege....Perdita
- Müller Péter: Szemenszedett igazság....Szofi
- Németh László: Az áruló....Adél
-
Henrik Ibsen: Solnes építőmester....Hilda
-
Molnár Ferenc: Olympia....Olympia
- Tolsztoj: Kreutzer szonáta....Marija Fjodorovna
-
Csurka István: Házmestersirató....Pós Zsuzsa
- Csurka István: Deficit....W
- Csehov: Három nővér....Natasa
-
Örkény István: Forgatókönyv....Sztella
- Vámos Miklós: Valaki más....Nő
- Páskándi Géza: A szélmalom lakói....Erzsébet
-
Németh László: Galilei....Niccolininé
-
Sarkadi Imre: elveszett paradicsom....Éva
-
Illyés Gyula: Lélekbúvár....Gáboryné
-
Galgóczi Erzsébet: Vidravas....Karolina
-
Márai Sándor: A kassai polgárok....Ágnes
- Csehov: Cseresnyéskert....Ranyevszkaja
- Örkény István: Tóték....Tótné
-
George Bernard Shaw: Warrenné mestersége....Warrenné
- Molnár Ferenc: Panoptikum....Clementine hercegnő
- Bálint István: Csipkerózsika....Dajka
-
Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője....Wibra Anna
-
Csiky Gergely: A nagymama....Langó Seraphine
- Szomory Dezső: Bella....Luise
- Odüsszeusz Tours....Penelopé
-
Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül....Mina néni
- Nick Dear: Hatalom....Ausztriai Anna
|
Filmjei
Játékfilmek
- Esős vasárnap (1962)
-
Az aranyember (1962)
- Nappali sötétség (1963)
- Hattyúdal (1963)
-
A kőszívű ember fiai I-II. (1964)
- Álmodozások kora (1964)
- Igen (1965)
- Szentjános fejevétele (1966)
- Aranysárkány (1966)
- N.N. A halál angyala (1970)
- Hófehér (1983-rajzfilm) - Arrogancia hangja
- Elveszett illúziók (1983)
-
Macskafogó (1985-rajzfilm) - Pissy hangja
- Moszkva tér (2001)
-
Macskafogó 2 - A sátán macskája (2007-rajzfilm) - Pissy hangja
Tévéfilmek
- Öröklakás (1963)
- Warrenné mestersége (1968)
- Élő Antigoné (1968)
- Bánk bán (1968)
- A Hanákné ügy (1969)
- A fejedelem (1970)
- Hannibál utolsó útja (1973)
- Az elsőszülött (1973)
- Bolond és szörnyeteg (1973)
- III. Béla (1973)
- A peleskei nótárius (1975)
- Három nővér (1975)
- Kalaf és Turandot története (1978)
- Tizenötezer pengő jutalom (1985)
- A sötétség virágai (1987)
- Dada (1987)
- Elveszett paradicsom (1989)
- A körtvélyesi csíny (1995)
- Fenn a hegyen (2006)
Díjai és kitüntetései
Még több Ica:

Ica város

Ica Düne

ICA épület
|
Ilona
Az Ilona női név, a
Heléna régi
magyarosodott alakváltozata. Pontos jelentése vitatott.
Névnapok
Alakváltozatok
- Ila, névnapok:
április 23.,
július
31.,
augusztus 18.,
szeptember 23.
- Ilka, névnapok:
április 23.,
július
31.,
augusztus 18.,
szeptember 21.
- Illa, névnapok:
április 23.,
július
31.,
augusztus 18.
- Ilma, névnapok:
április 18.,
április 23.,
július
21.,
augusztus 18.,
október 14.
- Ilon, névnapok:
április 23.,
július
31.,
augusztus 18.
- Ilonka, névnapok:
április 23.,
július
31.,
augusztus 18.,
szeptember 23.
- Illus, névnapok:
április 23.,
július
31.,
augusztus 18.,
szeptember 23.
- Jelena, névnapok:
augusztus 18.
- Jelka, névnapok:
augusztus 18.
Híres Ilonák,Jelenák
Medveczky Ilona
Medveczky Ilona (Thurn und Taxis hercegné), (Budapest,
1941.
március
4. – ) magyar táncosnő, színésznő, díva.
Élete
Kőbányai MÁV telepi munkáscsaládból származik, ahol roppant nagy
szegénységben éltek. Mindig édesapjának szeretett volna bizonyítani. Az
érzéketlen géplakatos hét hónapig rá sem nézett kislányára, mert ő fiút
szeretett volna. Háromévesen döntötte el, hogy primadonna lesz.[1]
Hétéves korától a tánc játszotta életében a főszerepet, sokszor éjfélkor ért
haza, mert az
Erkel Színházban táncolt statisztaként. Egy válogatást követően
felvették az
Állami Balettintézetbe. Fellépett Európa nagyvárosaiban, valamint Las
Vegasban. Hamarosan ő lett
Magyarország egyik legkeresettebb revütáncosnője.
Koreográfusként is dolgozott, de több magyar filmben is szerepelt
táncosként, elnyerte a Miss Balaton címet is.
1974-ben
férjhez ment az
Ausztriában
élő
Wilhelm Alexander von Thurn und Taxis német herceghez, aki homoszexuális
volt (egyes források.[2]
állítása szerint köztudottan). Sohasem éltek együtt, a névházasság Medveczky
Ilonának az osztrák állampolgárságot, a Nyugatra való szabad távozás
lehetőségét nyújtotta.
2004-ben váltak
el, férje 2006-ban
hunyt el
[3]
Az 1989-es
rendszerváltozás után hazatért, azóta különféle társadalmi és
médiaeseményeken szerepel, így védnöke és díszvendége volt a
2007-es
budapesti Sisi-Bálnak,[4]
amelyet
Erzsébet királyné születésének 170. és koronázásának 140. évfordulójára
rendeztek. Szombat esti láz (2005,
2006). Érdemes
művész (2004)
Jegyzetek
-
^
http://www.storyonline.hu/index.php?id=47&sztar_id=258
-
^
100.000 dollárt fizetett Medveczky, hogy elvegyék
-
^
Híradó
-
^
Népszava,
2007.
augusztus 13., 12. old).
Filmjei
Akikkel a legtöbbször együtt dolgozott
Érdekesség
- Klapka György hozta fel
Pécsről
Budapestre.
- Otthonát egy harisnyagyáros rajongójától kapta.
- 19 kutyája van.
Forrás: wikipedia.hu

Ica kő
|
|